|
Kereskedőházak
A Piac utca 57. szám alatt áll az országos üvegkereskedő,
Kaszanyitzky Endre alapította üzlet, mely 1852-től működött.
Többször átépítették, s őrzi a barokk, a klasszicista, s az
eklektika jegyeit. Helyreállításakor freskója is visszanyerte
eredeti szépségét. A Piac utca és az Arany János utca sarkán
álló ház egykor szintén kereskedőház volt – jelzi a
homlokzata fölött emelkedő Merkúr alak (jelenleg McDonald’s).
A következő sarokház romantikus stílusban épült, 1874-ben
Csanak József számára, aki derecskei jobbágyból lett
híres debreceni fűszerkereskedővé, s a város kultúrájának
támogatójává. Itt szállt meg a debreceni tartózkodása során
Izsó Miklós és Jókai Mór is.
Bepillantva az Arany János utcába, jelenleg a felújított
3-as számú impozáns, eklektikus stílusban épült házban ismét
Oroszország főkonzulátusa található.
A Piac utca bal oldalán az egykori Magyar Általános Hitelbank
épülete – ma OTP-fiók – áll. Padányi Lajos tervei
szerint emelték 1937-ben. Homlokzatát Gregersenné Lux
Alice allegorikus szobrai díszítik – az ipar, a
mezőgazdaság, a kereskedelem és a szorgalom megtestesítői.
A 42–48. számú ház bejáratánál (APEH-székház) Kovács
Margit keramikusművész Szüret című alkotása
látható. A 39. szám alatt áll a város egyik legnevesebb kereskedőcsaládjának
háza, a Rickl-ház, 1820-as években épült klasszicista stílusban,
valójában az udvaron álló Lábasház bővítése. Híres emberek
emlékét őrzi a 38-as számú ház is, amelynek földszintjén.
Löfkovics Artúr órás és ékszerész dolgozott. Boltja feliratáról
Tücsökzene című versciklusában Szabó Lőrinc is megemlékezik.
Löfkovics 1902-ben a városnak ajándékozta erdélyi régészeti
leleteit és éremgyűjteményét, ezzel megvetette a városi múzeum
alapját.
Forrás: www.debrecen.hu
|